Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Már legalább tervezik az ukrajnai népszámlálást

A miniszteri kabinet arról határozott, hogy a népszámlálás előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos bizottságokat alakít. Ezek dolga lesz javaslatot tenni a lakosság számbavételének időpontjára, amit előzetesen 2020-ban határoztak meg.

Mint köztudott Ukrajnában utoljára 2001-ben vették számba a népességet, holott az ENSZ ajánlása szerint erre legalább tízévente sort kell keríteni. A Szervezet számításai szerint az elmúlt harminc esztendőben Ukrajnában és további kilenc kelet-európai országban jelentősen csökkent a népességszám.

A leggyorsabban Bulgária, Lettország, Moldávia, Horvátország, Litvánia, Románia, Szerbia, Lengyelország és Magyarország lakossága fogy. 2050-ig az ezekben élők száma akár 15 százalékkal is visszaeshet. Az ENSZ előzetes előrejelzése szerint Ukrajnában az egykori 44 millió 200 ezer helyett ma legfeljebb 36 millió 400 ezren laknak.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com