Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Megmenekül a nevickei várrom

Legkésőbb júniusban megkezdik a nevickei várrom rekonstrukcióját – jelentette be Denisz Man, a gazdasági főosztály vezetője a Tisza-1 regionális tévécsatornán.

Az Ukrán Regionális Fejlesztési Minisztérium 10,7 millió hrivnyát különített el az idei munkálatokra. A munkálatok várhatóan két évig tartanak majd. A megyei közigazgatási hivatal azt tervezi, hogy a rekonstrukciós munkák mellett a várrom körüli területet is megpróbálják vonzóbbá tenni a turisták számára. A tervek között szerepel egy saját márka és digitális idegenvezetői rendszer kiépítése.

A várrom állapota az elmúlt évekbe sokat romlott, ugyanis a tulajdonos az ókemencei önkormányzat nem rendelkezett megfelelő forrásokkal, amiből legalább időszakos állagmegóvást végeztek volna. Az épület tavaly került a gazdasági főosztály tulajdonába, így lehetővé vált, hogy a regionális fejlesztési minisztérium pénzt különítsen el a nemzeti jelentőségű műemlék helyreállítására.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com