Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót

IMF-alvezér: a jómódúak fizessenek többet

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának első helyettese szerint a tehetősebb ukránoknak nem okozna gondot a javasolt gázáremelés.

David Lipton példaként azt hozta fel, hogy ha például valaki külföldről autót hoz be Ukrajnába, az tudja, hogy annak mennyi az ára és ki is fizeti azt. Ebből kiindulva nem érti, miért tesznek különbséget a gázzal, hiszen az is egy szolgáltatás, egy termék, aminek rögzített ára van, amit téríteni szükséges. Egy kocsinál sem teszik meg, hogy csak egy részét fizetik ki.

Ugyanakkor hangsúlyozta, a szociálisan rászoruló családoknál más a helyzet, ott az államnak valóban szerepet kell vállalnia, mint ahogyan azt most is teszi, és a családok 30 százalékának rezsitámogatást biztosít.

A valóban nélkülöző, nehéz helyzetben lévők számára megmaradna a szubvenció, ám a többiek, a tehetősebbek új tarifa szerint számolnának el a gázért.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com