Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Drágább lesz a törökországi nyaralás

Az ukrán turisztikai ügynökségek az idén 10-15 százalékkal drágábban kínálják majd útjaikat.

Volodimir Caruk, az Ukrán Turisztikai Információs Központ igazgatója szerint az áremelkedés mértéke az úti céltól is függ. Előfoglalási időszakban például csak 5-10 százalékkal kell többet fizetni mondjuk egy török útért, ám később, főszezonban ez már minimum 20 százalékkal kerül majd többe. Persze sok függ a helyszíntől és a szálló felszereltségétől is. Más célállomások esetében még nagyobb lehet az olló, magyarázta Caruk.

Amint arról a KárpátHír beszámolt, a múlt héten 200 ukrán turista rekedt Egyiptomban, s Kijevből pedig 300-an nem tudtak útnak indulni az afrikai országba.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com