Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Új fegyver- és lőszerraktárakat épít Ukrajna

Ukrajnában ekkora volumenű beruházás még soha nem volt – fogalmazott Sztepan Poltorak védelmi miniszter azzal kapcsolatban, hogy év végéig 15 új fegyver- és lőszerraktárt építenek az országban.

„Az előttünk álló feladat, komoly felelősséggel jár, nem könnyű, de tökéletesen kivitelezhető. Olyan raktárakat építünk, amelyek nemcsak az ellenség támadásainak állnak ellen, hanem fel vannak szerelve modern automata védelmi rendszerekkel, tűzvédelmi és tájékoztató technológiákkal” – mondta a hadügyminiszter Hmelnickij megyében egy lőszerraktár megtekintését követően.

Poltorak elmondta, hogy 15 modern vasbeton létesítményt terveznek lőszerek és rakéták tárolására három katonai egységnél. A vonatkozó műszaki dokumentációt már kidolgozták, pályázati eljárásokat hajtottak végre, a szükséges építési munkálatok májusban kezdődnek. A tárcavezető kiemelte, hogy

” ilyen méretű és költségű munkát Ukrajnában még soha nem végeztek”.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com