Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót

Kiderült hány belső menekült van Kárpátalján

Több mint háromezer nyilvántartásba vett kelet-ukrajnai belső menekült tartózkodik Kárpátalján, közülük ezren Ungváron élnek – közölte a megyei közigazgatási hivatal szociális főosztálya szerdán.

A szociális munkások szinte naponta látogatják ezeket az embereket. Amikor megérkeztek az első áttelepülők a szociális főosztályon belül létrehoztak egy különleges szervet. A szociális munkások segítséget nyújtottak az áttelepülőknek, akik miután leszálltak a vonatról, az sem tudták merre induljanak el. Kárpátaljára jóval kevesebben érkeztek, mint a luhanszki és a donecki megyékkel szomszédos régiókba.

Az áttelepülők számára a legnagyobb nehézséget a munkavállalás jelenti. Ugyanakkor azoktól a menekültektől, akik a törvényileg meghatározott ideig nem találnak munkát, azoktól megvonják a szociális segélyt és azt követően sem igényelheti, hogy munkát találtak.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com