Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

A miniszter elmondta, hogy lesz-e mozgósítás

Az ukrán védelmi miniszter elmondta, lesz-e újabb mobilizációs hullám a seregnél.

Sztepan Poltorak annak kapcsán beszélt e témáról, hogy sokan azt híresztelik, az ATO átnevezése komoly katonai akciót vonhat maga után. Nos, a miniszter azt állítja, erről szó nincs.
A védelmi tárca vezetője kijelentette: egyelőre semmi sem indokolja, hogy újabb mobilizációt rendeljenek el.

Tájékoztatása szerint már rendelkeznek egy 150 ezer lélekszámú tartalékkal, amit azonnal tudnak mozgósítani, ha a helyzet úgy kívánja.

A miniszter beszélt a hadseregben szolgálók bérezéséről is. Eszerint egy friss szerződéses katona átlag 7500 hrivnyát kap, de már tiszti rangban ez 16 ezer hrivnya is lehet. Azt is elmondta, hogy aki a donbászi frontvonalban teljesít szolgálatot, függetlenül a beosztásától és katonai rangjától, havi 10 ezer hrivnya veszélyességi pótlékot kap.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com