Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Az ungvári magyar iskolába vezetett az ukrán miniszterelnök első útja

Napok óta várakozási lázban égett az Ungvári Dayka Gábor Középiskola tantestülete és a tanulók. Tudomásukra juttatták ugyanis, hogy illusztris vendég látogat el hozzájuk: Volodimir Grojszman, Ukrajna miniszterelnöke. A vendégvárás némi kellemetlenséggel is járt, mert már napokkal korábban biztonsági emberek jelentek meg a tanintézetben. Belekukkantottak a tanárok táskáiba, a Dayka környékén lehegesztették a vízelvezető rácsokat, közműaknafedeleket – számolt be a miniszterelnöki vizitről a Kárpáti Igaz Szó .

Az újság tudomására jutott, hogy bizonyos személyek megkeresték az igazgatót, akit arra akartak rávenni, távolítsa el a magyar nyelvű feliratokat. Keszler Sztella azonban kijelentette, azok továbbra is a helyükön maradnak. A homlokzatról mégis „távoznia” kellett a magyar trikolórnak, míg az előtérben békésen díszelgett az ukrán állami lobogó társaságában.

A miniszterelnök nem bizonyult pontosnak. A megadott időpontnál jóval később szállt le a repülőgépe az ungvári légikikötőben. Iskolalátogatására elkísérte őt Lilija Hrinevics, az oktatási és tudományos tárca vezetője. A tanintézményben tanárok és diákok fegyelmezetten fogadták a vendégeket. A gyerekek az órák közötti szünetben sem rohangáltak, nem zajongtak.

A 2.B-ben is folyt a tanítás, amikor belépett Volodimir Grojszman és népes kísérete. A miniszterelnök ékes magyarsággal mondta: jó napot kívánok! Majd azt kérdezte, van-e olyan tanuló, aki nem tud ukránul. Csak egy gyermek jelentkezett, pedig megértette a kérdést. Bekukkantott még két tanterembe, majd sorra kezet fogott az épp anyák napi műsorukra próbáló táncosokkal, akik nyomban előadtak egy fergeteges csárdást.

A magas rangú vendég fogadására Ungvár is felkészült. Az éjszakai órákban festették a burkolati jeleket, foltozták a kátyúkat, és talán még a füvet is zöldebbre mázolták.

Igaz, egy nappal az esemény előtt még nem volt pontosítva a kárpátaljai program. Végül az iskolalátogatást követően a vendégsereg sétát tett az Ung partján, áthaladt a frissen foltozott burkolatú gyaloghídon.

Ellátogatott az ungvári városházára, megtekintette a Csap és Nagydobrony között folyó útfelújítást, Tiszasalamon határában felkereste az Eurocar autógyárat.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com