Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Csökkent a fiatalkori bűnözés

Kétezer árva és olyan gyermek él Kárpátalján, akiknek szüleitől megvonták a felügyelet jogát.

85 százalékuk családi típusú gyermekotthonokban van elhelyezve – Kárpátalján 49 ilyen működik –, évről-évre csökken azok száma, akik állami internátusokban nevelkednek. A vidéken 59 nevelő családban majd négyszáz fiatal talált szerető szülőkre, hangzott el a megyei közigazgatás gyermekvédelmi szolgálatának sajtótájékoztatóján. A szolgálat vezetőjének beszámolója szerint az első negyedévben 25 százalékkal csökkent a gyermekbűnözés: a tavalyi 128-al szemben idén 96 esetet észleltek.

Nőtt viszont azon gyerekek száma, akik visszaélések, kegyetlen viselkedésmódjuk, vagy rossz szociális helyzetük miatt kerültek a rendvédelmi szolgálatok látókörébe. 25 fiatal rendre önkényesen elhagyja állandó lakhelyét. Idén már 68 bejelentés érkezett eltűnt gyerekek kapcsán.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com