Jobb Szektoros volt a Kassán elfogott, magyar állampolgárságot is szerző terrorista

A Kassán elfogott nemzetközileg körözött ukrán terroristáról kiderült, hogy korábban a Jobb Szektor (PSZ) ukrán radikális szervezet kárpátaljai szárnyának az oszlopos tagja volt.

A szlovák és magyar sajtóban Vladimir G.-ként emlegetett személy nem más, mint Volodimir Glaszner a kárpátaljai szervezet vezetője, korábbi szóvivője, a PSZ katonai szárnyának, az Önkéntes Ukrán Hadtestnek (DUK) az alapítója. Az ügy igazi pikantériája azonban nem más, mint hogy a mélyukrán illető magyar útlevéllel a zsebében bujkált az igazságszolgáltatás elől, ergo magyar állampolgársággal is rendelkezik.

Glaszner és társai 2014-ben és 2015-ben bűnszövetkezetet alakítottak, és rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el Ukrajna területén – mondta a bírósági tárgyalás után Milan Filicko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője újságíróknak. Amennyiben a bíróság megalapozottnak találja a vádakat, a gyanúsítottakra akár 15 éves börtönbüntetést is szabhatnak – jegyezte meg a TASR. A gyanúsított újságíróknak azt mondta, elutasítja a vádakat és nem ért egyet azzal, hogy a szlovák hatóságok kiadják őt Ukrajnának. Azt állította, hogy családjával együtt Kassán él és nem bűnös.

Forrás:

Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!