Top10
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
Partnerünk
Népszerű tartalom
Robbanás történt gyakorlat közben, több halálos áldozata is van a balesetnek
Három katona meghalt, kilenc megsebesült egy aknavető robbanásban pénteken a nyugat-ukrajnai Rivne térségében tartott hadgyakorlaton – közölte az ukrán hadsereg.
Anatolij Prosin ezredes, a nyugati körzeti parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a tragikus esemény kora reggel történt. A baleset részleteiről későbbre ígért tájékoztatást.
Az UNIAN később szakértőkre hivatkozva azt jelentette, hogy egy Molot (Kalapács) típusú aknavető okozta a balesetet. A fegyver a szükségesnél lágyabb acélból készült, és ez a típus nem először okozott tragédiát:
az elmúlt két évben legalább 12 katona vesztette életét Molot aknavető felrobbanása miatt.
Petro Porosenko ukrán elnök utasította Sztepan Poltorak védelmi minisztert és Viktor Muzsenko vezérkari főnököt, hogy a fegyveres erők ne használják hadgyakorlatokon ezt a típusú aknavetőt, amíg le nem zárul a mostani baleset körülményeinek vizsgálata.
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
FRISS hírek
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült