27 év alatt számos szociális garancia csorbult

Függetlenségének évei alatt Ukrajna egyre több szociális garanciáról mond le.

A lakosság számára nyújtott juttatások megcsorbítása révén az állampolgárok elszegényedtek, romlott az életszínvonal és a demográfiai mutatók, mondta el sajtótájékoztató keretében Andrij Pavlovszkij, a szociális ügyek szakértője. Szerinte az Alkotmány értelmében ugyan Ukrajna szociális jogállam, ám elemezve az elmúlt 27 évet kiderül, hogy az úgynevezett reformok, a helytelen privatizáció révén a társadalom szétszakadt. Egyfelől ott van a felső tízezer, másfelől a rokkantak, a nyugdíjasok, akik egyik napról a másikra élnek.

Ezt bizonyítják az állami statisztikai hivatal adatai is. Ha megnézzük, egy átlagcsalád kiadásait, kiderül, hogy jövedelme 50 százalékát élelmiszerre, 35 százalékát kommunális díjakra költi, s 15 százaléka marad minden egyébre. Ez szegénységre utal. Az ENSZ véleménye szerint az ukrajnai lakosság 60 százaléka szegény, amit a számok is alátámasztanak.

A háztartások fele a kommunális szolgáltatásokért is képtelen önállóan elszámolni.

Az életszínvonal tekintetében egy 80 országot vizsgáló összehasonlításban Ukrajna a 78. helyen áll. Őt csak Kenya és Nigéria követi. Ennek egyenes következménye az életkor csökkenése: a nők 74, a férfiak 63 évig élnek. Holott a szomszédos Lengyelországban a szebbik nem átlagosan 82, az erősebbik nem 74 évre számíthat.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com