Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Autópálya még nincs, de a tarifákat már tervezik

Ugyan még meg sem épült az első autópálya Ukrajnában, de már arról beszélnek, hogy mennyibe fog kerülni annak használata.

Volodimir Omeljan infrastrukturális miniszter elmondása szerint az ár 20 és 70 eurocent között alakulhat kilométerenként. Ez hrivnyában 6,50 és 23 hrivnya közötti összeget jelent. Omeljan magyarázata szerint az európai árakat veszik figyelembe, ami 50 és 70 eurocent közötti, de Kínában csak 20 eurocent.

Hozzátette, a végső tarifákat majd a kivitelező szabja meg, mert úgy képzelik, hogy a hasznot a kivitelező tarthatja meg évtizedeken át, s majd 50-70 év múlva az állam tulajdonába kerül a magántőkéből megépített sztráda.

Az első ilyen autópályűt Lemberg és Krakovec, valamint Kijev és Bila Cerkva közé tervezik, az építésük pedig 2019-ben kezdődhet el.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com