Klimkin: Ukrajna semmilyen kompromisszumot nem fogad el a magyar állampolgárság kérdésében


Ukrajna semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a magyar állampolgárság kérdésében Kárpátalján, az adott esetben nagyon következetesen fog cselekedni – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy csütörtök esti kijevi televíziós talkshow-ban.

A Prjamij ukrán tévécsatorna műsorában az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a magyar állampolgárság ügyében szó sem lehet kompromisszumról. Mint fogalmazott,

“a lenni vagy nem lenni kérdéséről van szó, ami nem képezheti kompromisszum tárgyát”.

Az adott esetben nagyon következetesen kell cselekednünk – tette hozzá.

A tárcavezető szerint többről van szó, mint “magyar útlevelek” kiadásáról, ahogy a (beregszászi magyar konzulátuson készült) videofelvételen látható. Arról van szó – mutatott rá – hogy “Kárpátalján egyes régiókban kevés Ukrajna van. El kell érnünk, hogy ott több Ukrajna legyen”. Emlékeztetett, hogy a magyar falvakban és Beregszászon járva látta, hogy az óra ott a magyar időt mutatja, s ennek megfelelően a zászlók is magyarok, igaz – folytatta – nem állami lobogók, de mégiscsak az identitás jelképei. “De mikor ennél több történik, nagyon következetesen kell cselekednünk” – szögezte le az ukrán diplomácia vezetője.

Megjegyezte, hogy New Yorkban találkozik és tárgyal majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Azt is kifejtette, hogy

azok a konzulok, akik honosítással foglalkoznak Ukrajnában, valójában nem is konzulok, hanem valamilyen más feladatokat látnak el.

A zn.ua ukrán hírportál pénteken idézte Pavlo Klimkin egy nappal korábbi Twitter-bejegyzését, amelyben a külügyminiszter azt írta, neki úgy tűnik, valaki őt Ukrajnában és külföldön nem értette meg.

“A beregszászi konzulátuson készült botrányos videofelvétellel nem csak az állampolgárság osztogatása a probléma, hanem a felhívás, hogy azt titkolják el Ukrajna elől. Van miről beszélnünk, és mi cselekedni fogunk”

– írta a külügyi tárcavezető.

Az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán egy közösségi videomegosztón felvételt tett közzé, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Az orgánum azt állította, a felvételhez saját forrásból jutott.

Kitilthatják Ukrajnából a beregszászi magyar konzult

Nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, miután szerdán a Youtube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Az Ukrinform ukrán hírügynökség által közzétett videofelvételre reagálva, Pavlo Klimkin a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében kijelentette, „jól tudtuk, mi zajlik a magyar konzulátuson, figyelmeztettük magyar kollégáinkat, de most erre bizonyítékunk van.

Magyar útlevele miatt lemondott képviselői mandátumáról

A Mukachevo.net információja szerint a KMKSZ-UMP-es politikus, Berki Károly ennek kapcsán szeptember 19-én lemondott képviselői mandátumáról. A lemondás tényét a járási tanács 19.-ki ülésén jelentették be. A képviselő döntését nem indokolta meg, de a honlap a pártból és a hatóságoktól kiszivárogtatott információkra hivatkozva állítja, hogy a háttérben a magyar útlevél áll, amit néhány nappal ezelőtt találtak a képviselőnél.

Listáznák a kettős állampolgárokat

Azt tervezik a szájt készítői, hogy listázni fogják a kárpátaljai kettős állampolgárokat. Azt írják, minden eszközt bevetnek, hogy az ilyenek nyomára bukkanjanak. A hírről beszámoló transkarpatia.net oldal kiemeli: fura az ukrán hozzáállás e témához. Hiszen miközben a kijevi hivatalos irányvonal az EU-integrációt jelöli meg prioritásként, még az alkotmányba is lefektetve, közben meg büntetné azokat az állampolgárait, akik egyénileg közelednek az EU-hoz és lesznek uniós állampolgárok.



Forrás:

mti