Lemondott a román oktatási miniszter


Valentin Popa oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy távozik tisztségéből – számoltak be a hírtelevíziók. Az RMDSZ korábban a tárcavezető leváltását kérte a Szociáldemokrata Párttól (PSD).

A bejelentés előzménye, hogy – a Hotnews.ro hírportál értesülései szerint – csütörtök reggel Liviu Dragnea, a PSD elnöke a parlamenti házelnöki irodájába kérette az oktatási minisztert, a kisebbségek elégedetlenségét kiváltó – az oktatási kerettörvényt módosító, augusztusban kiadott – sürgősségi kormányrendelet kezdeményezőjét.

Ezt megelőzően Liviu Dragnea a parlamentben arról beszélt az újságíróknak: nem csak a magyar, hanem valamennyi romániai nemzeti kisebbség elégedetlen azzal, hogy a tanítók helyett immár szaktanároknak kell oktatniuk a román nyelvet a kisebbségi tannyelvű elemi iskolákban, az emiatt kialakult helyzetet viszont a kormánynak kell megoldania.

A PSD elnökét a sajtó Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek arra a bejelentésére reagáltatta, miszerint a magyar érdekképviselet semmilyen más témáról nem hajlandó egyeztetni a koalícióval, amíg a kormány nem hatálytalanítja az 53 ezer gyermek és 3000 tanító helyzetét felforgató rendeletét. Liviu Dragnea erre csak annyit mondott, hogy Kelemen Hunornak ez alkalommal “igaza van”. Hozzátette: ő is arra vár, hogy mit lép a kormány.

Kelemen Hunor a pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az RMDSZ az oktatási miniszter leváltását kéri a kormánykoalíciótól. A szövetségi elnök elmondta, az elmúlt hetekben Valentin Popa anélkül hozott a magyar oktatásra vonatkozó döntéseket, hogy konzultált volna az RMDSZ-szel, vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárral. Egyfelől a román nyelv elemi iskolai oktatásának a rendszerét forgatta fel egy kormányrendelettel, másfelől kezdeményezésére a kormány egy olyan határozatot fogadott el, mely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a helyi Petru Maior Egyetem egyesítését.

A politikus emlékeztetett: a román nyelv oktatása kapcsán azt RMDSZ azt kérte, hogy sürgősségi kormányrendelettel helyezzék hatályon kívül az augusztusi rendeletnek azt a cikkelyét, amelyet a miniszter önkényesen, konzultáció nélkül írt meg. „Ezt a következő héten kell a kormánynak meglépnie. Amíg ezt a lépést nem teszik meg, a koalícióval nem kívánunk más témákról tárgyalni” – szögezte le a politikus.



Forrás:

Kh/maszol.ro