Megerőszakolták és megölték a korrupciós ügyön dolgozó újságírónőt

A Terminal 3 nevű bolgár hírportál jelentése szerint Viktorija Marinovát a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében gyilkolták meg, és halála előtt meg is kínozhatták. Egyelőre nem tudni, hogy Marinova meggyilkolása összefüggésben áll-e a munkájával.

A televíziós riporter korrupciós ügyek után kutatott. Legutóbb a GP-gate nevű ügy feltárásán dolgozott, melyben több újságíró annak járt utána, hogy építési vállalkozások és tanácsadó cégek hogyan rövidítették meg az adófizetőket több millió levával európai uniós támogatásokból. Az ügy onnan kapta nevét, hogy az esetenként a projektek 30-40 százalékát kitevő „korrupciós felárak” szálai a GP nevű vállalatcsoportnál futottak össze.

Utolsó munkája szeptember 30-án került adásba, amelyben az erdélyi magyar Bíró Attilával (a román korrupcióellenes tényfeltáró RISE-projekt vezetőjével), valamint Dimitar Sztojanovval, a bolgár Bivol újságírójával beszélgetett a GP-gate néven elhíresült ügyről. A két újságírót szeptember 13-án a rendőrök előállították, amikor egy mezőn leleplező felvételeket készítettek a botrány kulcsfontosságú iratainak megsemmisítéséről.

Az akció előtt jelezték a rendőröknek, hogy mi fog történni és hol, ám a hatóságok csak akkor léptek közbe, amikor a dokumentumok nagy részét már elégették.

Forrás: alfahír/mti