Hová utaznak az ukránok a legszívesebben?


Az ukrán gazdaságfejlesztési minisztérium utánanézett, hová utaznak leggyakrabban az ukrajnaiak.

Az állami határőrszolgálat adataiból az derült ki, hogy az év első felében Lengyelország volt az ukrajnaiak első számú célállomása, ahová 4,81 millióan mentek. Azaz 10,9 %-kal többen, mint egy évvel korábban. Oroszországot idén már kevesebben választották, 1,85 millióan keresték fel a szomszédos államot. A harmadik helyre 1,54 millióval, Magyarország került. Ugyancsak sokan mentek Moldáviába és Fehéroroszországba, előbbibe 793,4 ezren, utóbbiba 627,8 jutottak el.

Ezen kívül Romániát keresték fel a legtöbben, valamivel több, mint félmillióan. Turistaként egyre népszerűbb Egyiptom az ukránok körében, idén már félmillióan utaztak el a piramisok hazájába. Pihenni Törökországba, Szlovákiába és Németországba is járnak. Idén 3,3 %-kal nőtt a külföldre utazók száma, s elérte a 12,9 milliót.

Forrás:

KH/GolosUA