„Zajlik az ukrán nemzetállam építése, amelybe a magyar legfeljebb egy otthoni konyhanyelvként fér bele.”

Idén tavasszal álnéven jelent meg Demkó Attila geopolitikai thrillerje, melynek fókuszában egy Székelyföldön kirobbanó etnikai konfliktus áll, de jelentős részt szentel a könyv az ukrán-orosz konfliktusnak is. A könyv szerzője korábban a magyar kormány NATO- és EU-kapcsolatrendszerért felelős főosztályvezetőjeként dolgozott a Honvédelmi Minisztériumban. Az ittHON.mának adott exkluzív interjújában a Máglyatűz szerzője nagyhatalmi játszmákon keresztül mutatja be, miért Kelet-Európa a 21. század egyik puskaporos hordója.

A teljes interjút itt olvashatja el, mi csak az Ukrajnát érintő részekről közlünk néhány bekezdést.

A magyar kormány Honvédelmi Minisztériumának védelempolitikai főosztályvezetője volt. Mit jelent ez pontosan?

Az általam négy évig vezetett Védelempolitikai Főosztály volt felelős a stratégiai dokumentumokért, a NATO és EU kapcsolatrendszerért, a fegyverzetellenőrzésért, a védelmi tervezés bizonyos területeiért – természetesen más főosztályokkal és a vezérkarral együttműködésben. Hogy egy konkrét példát mondjak: a fegyverzetellenőrök mennek el mondjuk Kárpátaljára a munkácsi dandárhoz, hogy megnézzék milyen fegyverzettel rendelkezik. A fegyverzetellenőrzések során jutottam el én is az ukrán frontra, ami aztán később a könyv egyik fejezetét ihlette.

Ott bujkált az épületek között a csatatéren?

Igen. Ezek intenzívre sikerült, néha elég robbanékony látogatások voltak. Voltam Donyeck mellett a megsemmisített repülőtérnél, a Máglyatűzben bemutatott Sirokinénél, de Koszovót, a krími vonalat és a moldáv határt is bejártam. Azokat a „forró” helyszíneket, amiket a könyvben leírok – tehát nem csak ukrán, de iraki és afganisztáni helyszíneket is – mind első kézből ismerem. Persze a könyv helyszínei közül nem jutottam el mindenhová, az elzárt részeket, ahová földi halandó nem juthat be, videók alapján rekonstruáltam.

Ukrajnában évek óta szisztematikusan számolják fel a nemzeti kisebbségi jogokat. Látjuk, hogy ez egy trendszerű folyamat, ugyanakkor az orosz provokáció nyomai is felsejlenek a háttérben. Pár napja óriásplakátok jelentek meg Kárpátalján, ahol szeparatizmussal vádolják a helyi magyar vezetőket. Hogy kell ezt kontextusba helyezni? Mi zajlik Kárpátalján?

Induljunk el a Majdantól, amelyen már megjelent az ukránosítás, mint igény. Ennek megfelelően a győzelem után egy erőteljes ukránosítás következett. Ez elsősorban az oroszok ellen irányul, de a magyarok és románok is érintettek. A lengyelek kevésbé, mivel ők nyelvüket vesztették, a lengyel közösség a megsemmisülés szélén van. Persze így is van a terhelt közös történelem miatt egy szimbolikus lengyelellenesség. Zajlik az ukrán nemzetállam építése, amelybe a magyar legfeljebb egy otthoni konyhanyelvként fér bele. Az ukránosítás alapcélja Kijevnek.

Itthon a legtöbben – ellenségem ellensége a barátom alapon – Amerikát sejtik a háttérben. Mi a fontosabb amerikai érdek: Ukrajnát közelebb hozni a nyugati blokkhoz vagy destabilizálni a régiót?

Ami Ukrajnában történt, az jelentős részben belső folyamat. A nyugat-ukrán nacionalizmus és a dnyeprói, kijevi oligarchák győzelme a donyecki oligarcha csoport felett. Oligarchák és persze nyugati, főleg amerikai segítség nélkül nem lett volna sikeres a Majdan. Sokan dolgoztak azon, hogy ez elfajuljon a helyzet Kijevben, és nem feltétlenül a Janukovics-rezsim emberei. Az USA nagyon aktív volt, ez nem kétséges. A legnagyobb, bár szerintem rövidlátó amerikai geopolitikai győzelem az oroszok fölött az lenne, ha Ukrajna a nyugati tömb részévé válna. Nyilván az Unió erőteljesen az illúziók mezejébe tartozik, mivel az EU éppen magát is nehezen tudja egyben tartani. Az ukrán csatlakozás iszonyatos anyagi költségekkel járna. Ami a NATO-csatlakozást illeti: Kelet-Ukrajna és Krím elvesztésével Oroszország egy nagyon hátrányos, az USA nagyon előnyös geopolitikai helyzetbe került volna. A térség destabilizációja már egy kevésbé előnyös forgatókönyv Washingtonnak. De lehet haszna, ha Moszkva gyengítése a cél. A jelenlegi helyzet kimeríti Oroszországot. Azt is látni kell, hogy Moszkva számára aligha volt más út.

Ezek szerint a Majdan orosz szempontból kényszerpálya volt? Nem proakció, hanem reakció?

Úgy gondolom, igen. A Majdan biztosan nem az oroszok érdeke volt. Elindult egy spontán folyamat, amit jogos felháborodás táplált. Most voltam Kijevben, találkoztam a Majdan elindítójával. Egy érdekes úriember, de nyilván nem ügynök. A Majdant olyan lelkes fiatalok kezdték el, akik Ukrajnát szerették volna nyugat felé vinni. Van egy őszinte ukrán vágy a Nyugathoz való csatlakozásra. Az ukrán nép többsége – beleértve akár az oroszajkúak jelentős részét is – nem akar egy orosz kolónia lenni. Ők inkább az EU-ba tartanának. A NATO nem volt ilyen népszerű, az ukránok többsége elutasította, de aztán jött az orosz beavatkozás, és most már az.

Hogy a kezdeti spontán akcióra mi épült fel, hogy az ukrán nacionalizmus és egy oligarcha-csoport hogy vette át a Majdan vezetését? Nos, legritkább esetben a nyugatos, liberális fiatalok szoktak baseballütőt ragadni meg fegyveres kiképzéseken résztvenni. Ilyet a hithű nacionalisták tesznek. Ezek az srácok pedig kőkeményen nekimentek a Berkutnak (ukrán különleges fegyveres egység – a szerk.). Az USA meglátta a Majdanban a potenciált saját, szerintem téves, geopolitikai céljai elérésére, és van egy olyan értelmezés is, miszerint pontosan tudták, hogy ezt az oroszokkal nem lehet megcsinálni, és pont ezért csinálták meg. Putyin pedig ráharapott a csalira.

Erre mondják azt sokan, hogy ez bizonyítékok nélkül csupán “összeesküvés-elmélet”.

Meglehet. Az biztos, hogy az oroszokat ez rendkívül rosszul érintette, mert Ukrajnát mint egészet elvesztették. Ukrajnában soha nem tapasztalt oroszgyűlölet van.

Az oroszok számára van visszaút? Lehet Ukrajnából még “barátibb” ország?

Mint egységes ország nem, a baráti Ukrajnát a jelen határok között elfelejthetik. Az a hajó elment.

A Máglyatűzben Putyin a saját tanácsadóit teszi felelőssé, hogy hamis képet közvetítettek az ottani néphangulatról.

Igen, mert pontosan így történt. Az orosz nacionalisták naivan azt gondolták, hogy majd egész Kelet-Ukrajna/Novorosszija felkel. A Majdan fő vonalában egy ukrán nacionalista forradalom volt, amely Kelet-Ukrajnában az orosz propaganda nélkül is megdöbbenést és ellenszenvet keltett. Erre felépült ugyan egy orosz propaganda, de például azt nem sikerült elérniük, hogy Harkivban is legyen egy komoly felkelés. Pedig Harkiv hadiipari központként sokkal jelentősebb város, mint Donyeck. De ugyanígy nem sikerült Dnyepropetrovszk átállítása, ahol Kolomojszkij magánhadserege győzött. Vagy Odesszában, ahol ukrán oldalról 50 oroszt égettek halálra a szakszervezetek székházában.

Fontos látni, ismétlem, hogy él egy őszinte vágy az ukrán emberek többségében, hogy a viszonylag szegény Oroszország helyett a gazdag és jobban működő Nyugathoz tartozzanak. Mert azt látni kell, hogy minden torzulása ellenére a Nyugat még mindig vonzóbb alternatívát nyújt, és ezt az ukránok is látják. Ezzel az oroszok nem számoltak. A Nyugat pedig bátorítja az ukránok törekvéseit, és nagyvonalúan elnézi a kőkemény ukránosítást.

Ez lett volna a következő kérdésem: hogy van összhangban az, hogy miközben az ukrán nép több szabadságra, demokráciára és jogállamiságra vágyik, a területén élő kisebbségeket másodrangú álllampolgárokként kezeli? Hogy hunyhat efölött szemet Nyugat-Európa és Amerika tudathasadás nélkül?

Amit Ukrajna tesz, az nagyon kemény. A szlovák nyelvtörvény, vagy amit a románok csinálnak az utóbbi időben, az semmi ehhez képest. Az elnéző nyugati politikának, ahogy mondtam, geopolitikai okai vannak. Ez elkeserítő üzenet a magyarság számára pont a százéves évfordulón. Egy rendkívül kijózanító dolog. Ha eddig nem józanodtunk ki, hogy a nagyhatalmi érdekek hogyan működnek, hogy hogyan dobnak sutba mindent, ami egyébként józan ésszel elvárható alapelv lenne, akkor ennek itt a legfőbb ideje.

A Nyugatnak valóban fontosabb az Oroszország elleni pozíciók javítása, az orosz fél gyengítése, mint az európai közösség alapelveinek betartása?

Kezdjük azzal, hogy kisebbségi kérdésben nincs is egyetértés európai szinten. Még azt sem mondhatnánk, hogy európai alapértékekről van szó, mivel a nyugati liberalizmusnak a nemzeti kérdés inkább egy probléma, nyilván Magyarország tekintetében most különösen, hiszen tüske vagyunk a körmük alatt. De eleve abszolút nem érdekli a döntéshozókat Washingtonban, Berlinben, Londonban vagy Párizsban, hogy lesz-e húsz év múlva kárpátaljai magyar kultúra vagy sem. Ez csak minket érdekel. És ezért nincs más út, mint hogy ott állunk ki, ahol ez nekik fáj. Amikor próbálják Ukrajnát közelebb hozni vagy támogatni, néhány apró kis deszkát be tudunk a küllők közé dobni, és így talán kompromisszumot lehet kikényszeríteni.

Az, hogy Magyarország blokkol bizonyos Ukrajna számára fontos ügyeket, hatékony módszer lehet vagy csak olaj az összeurópai tűzre?

Ezt majd történelmi távlatban lehet megmondani. Fél éve nem vagyok a kormányzatban, tehát nem látom, hogy mi folyik és milyen tárgyalások zajlanak a háttérben. Nyilván Magyarország beszél az Egyesült Államokkal, beszél az európai hatalmakkal. De csak azért figyelnek ránk, mert blokkoljuk az ukránokat a NATO-ban. Különben senkit sem érdekelne ez az egész. Ez egy nagyon fontos ügy. Azt gondolom, hogy már csak azért sem szabad ezt elengedni, mert akkor vérszemet kapnának máshol is, például Romániában. Tehát európai szinten el kell mondani, hogy számunkra alapvető nemzeti érdek a magyar közösségek szerzett jogainak védelme, sőt bővítése. Az, hogy a magyar közösségekkel hogy bánnak, felülír más érdekeket, beleértve a nyugati világ egységét is Oroszországgal szemben. Ha velünk rosszul bánnak, akkor válaszolunk. Persze ha jó ajánlat érkezik fű alatt, akkor azt el kell fogadni. Nem kell feltétlenül harcolni, ha van egy jó kompromisszum. De hol vannak ezek a jó ajánlatok? Hol van egy olyan ajánlat, ami a magyarság fennmaradását biztosítja? Nincs ilyen ajánlat, vagy legalábbis én nem láttam eddig. Remélem lesz. Ukrajna a közelmúltig sok tekintetben jó példa volt a kisebbségi kérdésben, jobb lenne megállapodni, de a blokkolásnak jelenleg nem látom alternatíváját.

Mindent összevetve: mennyiben számíthatunk az EU-ra a kisebbségvédelem területén…?

Nagyon kevéssé.

…és ez nem fogja tovább növelni az etnikai konfliktusok esélyét a Kárpát-medencében?

De, mindenképpen. A szerzett jogok megvonása feszültségkeltő. Szerintem épp ezért van jó üzenete a Maglyatűznek: ha ezzel nem foglalkoznak Berlinben vagy Washingtonban, akkor valaki más fog. És az a valaki Moszkvában ül vagy Pekingben fog ülni egy nap. Ez a kérdés nem fog magától megoldódni. Ez az első világháború utolsó fel nem robbant bombája. A nyugati világnak alapvető érdeke, hogy az 1918-1920-ban általuk kreált magyar problémát megoldja. Ha nem veszik figyelembe az alapvető magyar érdekeket, akkor saját érdekük, az egységes és erős EU/NATO ellen dolgoznak.

Madártávlatból nézve úgy tűnik, hiába tagozódtak be az Európai Unióba az egykori kisantant államok, az intézményesült magyarellenesség nem csökkent, sőt újabb szimbolikus és húsbavágó ügyekben éri sérelem a külhoni magyarságot. Elég csak az erdélyi egyházi intézmények jogtalan vissza nem szolgáltatására, az oktatási- és nyelvtörvényekre, vagy a különböző zászló ügyekre gondolni. Mindez szükségszerű sodródás vagy egy kiforrott nemzetállami koncepció a többségi államok részéről?

A szomszédos országok nemzetállamot építenek, amelyekbe legfeljebb egy lassan asszimilálódó magyar kisebbség fér bele, de az egyenrangú magyar nemzet nem. Szlovák, szerb, román és ukrán nemzetállamok vannak. Nyilván egyes politikai erők vagy politikusok másként gondolhatják, lehetnek olyan románok, akik látnak értéket a magyarság túlélésében, vagy látják, hogy mivel jár a szászság kipusztulása, hogy micsoda kulturális veszteség ez Erdély számára. De legtöbben nem Erdélyben, hanem az egységes román nemzetállamban gondolkodnak. Száz év Románia Erdély pusztulása és a lefelé nivellálása volt. Az erdélyi románok az elmúlt száz évben végig rosszabbul éltek, mint a Magyarországon maradt tízezer román. A magyarokról nem is beszélve, akik rosszabbul éltek – emellett másodrendű állampolgárként. A román gazdaság még azokban az években is gyengébb volt, amikor egy gazdasági sikertörténet lehetett volna a hatalmas olajmezők miatt. De az országot akkor sem tudták érdemben fejleszteni, amikor jöttek a nagy bevételek. Most láthatunk egy gazdasági fejlődést, de ennek az egyik ára, hogy a román nemzeti vagyont jelentős mértékben kiárusították és a fogyasztás generálja a növekedést.

A teljes interjú ITT olvasható el!