Oroszország nem tesztelt az INF-szerződést megsértő Iszkander-M rakétákat


Oroszország nem próbált ki olyan hatótávolságú rakétákat az Iszkander-M operatív-taktikai rendszere számára, amelyek megsértették volna a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) megsemmisítéséről szóló megállapodást – jelentette ki Vlagyimir Samanov, az orosz parlamenti alsóház védelmi bizottságának elnöke a törvényhozás csütörtöki plenáris ülésén.

“Egy kifogásuk van velünk szemben, az Iszkander-M rakétával kapcsolatban. Állítólag, a titkos adataik szerint, van rá bizonyíték, hogy ezt kipróbáltuk”

– mondta Samanov, az orosz légideszant erők volt parancsnoka.

“Abszolút felelősséggel kijelentem önöknek: semmilyen ilyen (500 kilométert meghaladó) hatótávolságú rakétát nem teszteltünk, és (Mike) Pompeo (amerikai külügyminiszter) úr ezt tudja” – tette hozzá.

Az orosz politikus arra reagált, hogy Pompeo kedden ultimátumot intézett Moszkvához, hogy tartsa be az INF-szerződés rendelkezéseit, amelyeket Washington állítása szerint Moszkva megsértett. Ellenkező esetben az amerikai vezetés kénytelen lesz elindítani a hat hónapos kiválási folyamatot az 1987-es egyezményből.

Samanov hangsúlyozta, hogy Moszkva senki előtt sem fog mentegetőzni, és

Oroszország “nem az az ország, amelyhez ultimátumot lehet intézni”.

Mint mondta, az orosz parlament és kormány minden szükséges lépést megtett az ország és szövetségesei biztos védelme érdekében.

Viktor Bondarev, a felsőház védelmi bizottságának elnöke szerda este kijelentette, hogy az INF-szerződés amerikai felmondása esetén az orosz lég- és rakétavédelem minden olyan helyszínt és objektumot lefed majd, amely az amerikai rakéták célpontjává válhat.

Donald Trump amerikai elnök október 20-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok fel akarja mondani az INF-szerződést, amire Moszkva “gyors és hatékony” ellenlépéseket – az európai rakétabázisok célba vételét – helyezett kilátásba.



Forrás:

MTI