Könyve miatt került bajba az UNE professzora

Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Történelem és Nemzetközi Kapcsolatok Karának Tudományos Tanácsa december 27-i ülésén azt javasolta, hogy mentsék fel állásából Roman Oficinszkijt, az indoklás szerint a professzor nemrég megjelent könyve erkölcstelen és pornográf.

A szerző szerint könyve ironikus formában mutatja be az őt körülvevő kollektívát. Amivel nem értettek egyet az egyetem tanárai és diákjai. A könyvet pornográfnak titulálták, ugyanis a szerző gyakran megemlíti benne az emberi nemi szerveket, továbbá tele van erkölcstelen szövegekkel. A könyv komoly felháborodást keltett, ezért is került a Tudományos Tanács elé. A grémium etikátlannak és erkölcstelennek nevezte a kiadványt és Oficinszkij elbocsátását javasolták.

A könyvet egyébként december 18-án az egyetemi könyvtárban mutatták be. A szerző akkor a fogattatástól tette függővé, hogy lesz-e folytatása a könyvnek.

A professzor nem először kerül a figyelem homlokterébe. 2013-ban letartóztatták, azzal gyanúsították, hogy 40 ezer hrivnya kenőpénzt fogadott el rektorhelyettesként. Ezt az ügyet akkor elsikálták.