Négyet ölt a zöldszemű szörny

Odessza megye Izmaili járásának egyik kis településén négy embernek kellett szerelemféltés miatt meghalni, írja a pershij.com.ua az Odesszai Megyei Rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.

A falucskából értesítették a rendőrséget, hogy az egyik családi házban holtan találták a tulajdonost, két férfit és egy nőt, akiket minden bizonnyal meggyilkoltak.

A nyomozók megállapítása szerint január 7-én éjjel vendégsereg gyűlt egybe a szóban forgó lakásban. A 42 éves házigazda meghívta két falubeli cimboráját és egy fiatal nőt a szomszéd községből. Kezdetben jól alakult a buli. Az elfogyasztott tekintélyes mennyiségű alkoholnak köszönhetően emelkedett volt a hangulat. Addig nem is volt semmi gond, míg meg nem jelent a nő élettársa, aki mellesleg a férfi társaság tagjainak kollégája is volt.
Amikor a 29 éves férfi megjelent a mulatozók között, már benne is volt néhány féldeci. A többiek asztalhoz ültették, barátként kínálgatták. Közben szólt a zene és egyikük táncolni hívta a társaság egyetlen nőtagját. A lassú simulóst rossznéven vette az élettárs, aminek hangot is adott. Az ifjú féltékenységi jelenetet rendezett, és az addig békés mulatozás hirtelen átcsapott verekedésbe.

S bár négyen voltak ellene, a fiatalember nem riadt vissza a túlerőtől.

Fejszével és konyhakéssel felszerelkezve hadakozott, s közben valóságos vérfürdőt rendezett.

Amikor lenyugodott kissé, döbbenten konstatálta, hogy a társai mind holtan fekszenek. Ekkor kapta magát és elmenekült.

A detektíveknek néhány óra alatt sikerült rekonstruálni a tragikus esetet, és elfogni a gyanúsítottat. Az illető izmaili rokonainál próbált elrejtőzni, de hiába.

Több személy sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel gyanúsítják, amiért 15 évig terjedő, de akár életfogytiglani fegyházra ítélhetik.