Eljárás indult a volt hadügyminiszter ellen


Mint arról a golos.ua portál beszámolt, ukrán társadalmi szervezetek követelésére büntetőeljárást indítanak Anatolij Gricenko, a védelmi tárca korábbi vezetője ellen.

A hírt Olekszandr Holjava tartalékos alezredes, újságíró közölte. Elmondása szerint Kijev város Pecserszkij Járási Bírósága határozata értelmében a központi régió katonai ügyészsége köteles az Anatolij Gricenko által elkövetett bűncselekményről szóló tényeket bevezetni a nyomozati anyagok egységes állami jegyzékébe. Holjava úgy véli, nincs szó politikai üldöztetésről, ez tisztán bűnügyi eljárás.

A vád szerint a korábbi hadügyminiszter hatalmával visszaélve olyan telekspekulációkat művelt, amelyekkel a hadsereg tulajdonában lévő földeket és ingatlanokat áron aluli összegekért játszott át polgári szervek fennhatósága alá, és több, mint százmillió hrivnya kárt okozott az ukrán államnak, katonatisztek százainak családját fosztotta meg a lakáshoz jutástól.

2008-ban fellebbviteli bíróság által semmissé lettek téve Gricenko törvénytelen intézkedései, de az ellopott értékeket senki nem térítette meg az államnak, és a felelősöket sem keresték. A civil szervezetek ez irányú beadványait az ügyészség nemes egyszerűséggel a fiókok mélyére süllyesztette.

Az újságíró és tartalékos katonatiszt elmondta, az ukrán hadsereg 1991-ben kolosszális vagyonnal rendelkezett. Ám ezek az értékek nyomtalanul eltűntek. Andrij Necsajev, az Ukrán Munkavállalók Tanácsa civil szervezet elnöke hangsúlyozta, minden lopásokban részt vett vezérkari tisztet, katonát törvényszék elé fognak állítani, függetlenül attól, mikor követték el a sereg és az állam elleni bűncselekményeket. Ebben a témában nem lehet szó az ügyek elévüléséről.



Forrás:

MTI