Közös jelöltet állítottak a demokratikus erők

Az ukrajnai demokratikus erők közgyűlésén úgy döntöttek, hogy közös elnökjelöltet indítanak a március végén esedékes választáson, közölte az OBOZREVATEL.

A fórumon azok a politikai erők vettek részt, amelyek összefogtak a Polgári Álláspont párttal, és nemcsak az elnökválasztáson, de a parlamenti helyekért folytatott küzdelemben is együtt kívánnak működni. Az AKKO kiállítási központ hatalmas termét zsúfolásig megtöltötték a küldöttek, akik között olyan ismert politikusok is voltak, mint Volodimir Ohrizko, korábbi külügyminiszter, Olekszandr Daniljuk a pénzügyi tárca volt vezetője, Mikola Tomenko a Ridna Krajina (Szülőföld) párt vezére és mások.

A demokratikus erők fóruma egyöntetű szavazással Anatolij Gricenkót választotta meg elnökjelöltnek.

A jelöltjük a Becsületes elnök az embereket szolgálja szlogennel száll be a voksokért zajló kampányba. A demokratikus erők fóruma komoly esélyt lát jelöltjük győzelmére, és az összefogás ereje a jövő évi parlamenti választáson is meghozhatja a kívánt eredményt.