Naponta kilencen halnak meg

Ukrajnában naponta kilenc ember veszti életét az utakon, írja a zak-kor.net.

2018 folyamán több mint háromezer személy halt meg közúti balesetben, további 30 ezren különféle sérüléseket szereztek. A nem túl vidám statisztikai adatokat a belügyminisztérium publikálta Facebook-oldalán.

Országszerte 150 ezer közúti szerencsétlenség történt. Ennek ellenére mégis kevesebb tragédia történt, mint 2017-ben: 7,6 %-al csökkent a balesetek, 10,7 %-al a sérülésekkel járó esetek, 10,9 %-al a sérültek és 2,4 %-al kevesebb a halottak száma. A belügyminisztérium szerint az esetszám csökkenése a gyorshajtás szigorúbb büntetésének köszönhető. Csak a TruCam megfigyelő rendszer 25 ezer szabálysértést rögzített két és fél hónap alatt.