Járványok fenyegetik Ukrajnát


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megnevezte az emberiséget, és az ukrán lakosságot fenyegető betegségeket, írja a segodnya.ua.

Szúmos járvány azért ütheti fel újra a fejét, mert a lakosság egy része nem hajlandó beolttatni magát e kórok ellenszerével. Az idei év nagy veszélye az Influenza és a vírusos meghűlések. Azt nem tudni, mikor tetőzik ez a kór, de az biztos, hogy nagyon komoly bajokat fog okozni, áll a WHO jelentésében. Ez veszély különösképp fennáll Ukrajna esetében, közölte Alla Mironenko. Az ukrán epidemiológus szerint Ukrajnában hiánycikk lett az influenzateszt. Az országban máris rohamosan terjed ez a kór. Egy hét alatt mintegy húszezerrel nőtt a fertőzöttek száma. Eddig több mint 190 ezren betegedtek meg. A másik terjedő kór a kanyaró, amely január folyamán 8500 ukrán állampolgárt fertőzött meg. Az egészségügyi tárcánál az országos járvány kihirdetését fontolgatják.

Ukrajna lakosságát fenyegetik olyan nem járványos megbetegedések is, mint a cukorbaj, a szív és érrendszeri elváltozások. A halálokok közel 70 százalékát jelentő betegségekkel az a legnagyobb probléma, hogy egyre több embert sújtanak, ám legalább kétmilliónyian vannak azok, akik nem is sejtik, hogy betegek.

Kongatják a vészharangot a környezetvédők is, akik szerint a rizikófaktorok között előkelő helyen áll a légszennyezettség. Ukrajna egyes vidékei, városai Európa legszennyezettebb régiói. Ezzel a problémával eddig senki nem foglalkozott .

Rohamosan terjed az AIDS. A múlt évben 18 000 új fertőzést diagnosztizáltak. Ukrajnában a betegség miatti halál esetek száma évente mintegy százhússzal nő.