Bordélyház Kijev történelmi belvárosában

Sztriptíz bárként és bordélyként is működött az a vendéglátóhely Kijev történelmi belvárosában, amelyet lelepleztek a kerület rendőrei, írja a fővárosi rendőrség tájékoztatójára hivatkozva az UNN.

Vladiszlav Iscsenko kerületi rendőrfőnök elmondta, az intézményt két hölgyike üzemeltette. Ők hajtották fel a vendégek számára a lányokat. A harmincas éveikben járó madámok egyikét korábban már elítélték hasonló bűncselekményért. Igaz, akkor csak felfüggesztettet kapott. A nyomozók házkutatást tartottak az üzemeltetők lakásán, ahol a kuplerájt reklámozó anyagokra, tekintélyes összegű készpénzre és egyéb bizonyítékokra bukkantak.

A szórakozóhelyen tett látogatásukkor a rendőrök hat lányt értek tetten, amint épp a vendégeket szórakoztatták szexuális szolgáltatásaikkal. Ezért fejenként ezerötszáz hrivnyát kértek, aminek felét az üzemeltetőknek kellett átadni. A madámokat házi őrizetbe helyezték. Tettükért akár hét év szabadságvesztést is kaphatnak.