A Google megkezdte az Oroszországban tiltott tartalmak blokkolását


Megkezdte kiszűrni a keresési eredmények közül az orosz törvényekbe ütköző tartalmakat a Google – közölte a Vedomosztyi című orosz napilap az amerikai informatikai cég egyik alkalmazottjára hivatkozva.

A lap egy másik informátora szerint a blokkolás nem automatikusan történik, a Google minden internetes oldal esetében külön mérlegeli a tilalom megalapozottságát.

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) a nap folyamán közölte, hogy elégedett a Google-lal folytatott konstruktív párbeszéddel és az együttműködés eredményével. A hatóság korábban kétszer is felszólította a céget az Oroszországban tiltott tartalmak kiszűrésére, valamint az orosz szövetségi állami információs rendszerhez (FGISZ) való csatlakozásra, és bírságot is kiszabott rá.

A Roszkomnadzor azt követelte, hogy a Google keresőjében tiltsa le a kalózoldalakat, valamint szűrje ki a gyermekpornográfiára, az öngyilkosságra, a kábítószerekre, a szerencsejátékra, az alkoholárusításra utaló linkeket.

Vaszilij Piszkarjov, az orosz parlamenti alsóház biztonsági és korrupcióellenes bizottságának elnöke csütörtökön, a Google illetékes képviselőjével folytatott moszkvai megbeszélése után közölte, hogy a cég ki fogja javítani térképein a Krím félsziget területi hovatartozásának “nem korrekt” ábrázolását. Mint mondta, a Google műszaki hibára hivatkozott, és az orosz képviselők arra számítanak, hogy a probléma egy hónapon belül megoldódik.

Azt, hogy a Google térképalkalmazása nem Oroszország részeként mutatta a Krímet, a parlament alsóházának január 24-i ülésén felvetette Vjacseszlav Vologyin házelnök is. A bizottságnál ez követően indult vizsgálat az ügyben.

A Krímet 2014-ben annektálta Oroszország a félszigeten megtartott népszavazás eredményére hivatkozva. Ezt az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismerte el.

(mti)