Timosenko feljelentette egyik vetélytársát


Julija Timosenko a rendőrséghez fordult, mert szerinte az egyik fő vetélytársának választási törzskarában a választók megvesztegetése zajlik, adta hírül a gordonua.com Arszen Avakov belügyminiszterre hivatkozva.

A tárcavezető közölte, a belügyminisztérium kivizsgál minden olyan információt, amely választási csalásra, a szavazók vesztegetésére utal. Teszik ezt attól függetlenül, hogy kiről és mely politikai pártról van szó.
A belügyminiszter az 1+1 televíziós csatorna csütörtöki műsorában kijelentette, büntetőeljárást és nyomozást indított az egyik esélyesnek tartott elnökjelölt ellen, akit Julija Timosenko jelentett fel, mert a választási törzskara szavazatok vásárlásával foglalkozik. Timosenko erre vonatkozó bizonyítékokat is átadott a hatóságnak.

Avakov azt nem árulta el, konkrétan kiről van szó, csak annyit mondott, hogy az egyik esélyest gyanúsítják.
A portál információja szerint a rendőrség eddig 708 választási csalással kapcsolatos bejelentést vett jegyzőkönyvbe.

Timosenko szerint Porosenko csalásra készül az elnökválasztáson a rekordszámú jelölt indításával
Julija Timosenko, az ellenzéki elnökjelölt szerint az egyik módszer, amellyel Petro Porosenko hivatalban lévő államfő a bő egy hónap múlva esedékes ukrajnai elnökválasztások eredményeinek meghamisítására készül, az a nagy számú ...
Elolvasom
Elnökválasztás: tömegoszlatásra készülnek a rendőrök
A rendvédelmi szervek is készülnek a március 31-i elnökválasztásra, több ezer rendőrt vontak be az intenzív gyakorlatozásba – írja a Korrespondent.net. A rendőrség szeverodonecki kiképzőbázisán a bűnüldöző szervek taktikai gyakorlat ...
Elolvasom
Választási piramis-játékra bukkantak
Olyan törvénytelen választási piramisjátékra bukkant az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU), amelynek szervezője a Legfelső Tanács egyik képviselője volt, közölte a kontrakty.ua. A portál Viktor Kononenkonak, az SZBU elnökhelyettesének szavait idézve ...
Elolvasom
Hatvankét szabálysértés
A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatója szerint eddig 62 bejelentést kaptak a választási törvény megsértéséről, írja a karpatnews.in.ua. Sorra érkeznek a lakossági bejelentések a különféle szabálytalanságokról. A leggyakrabban a szabálytalanul kinyomtatott agitációs ...
Elolvasom
Loading...