Aktivistáknak álcázzák magukat a bűnözők

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója szerint a rendőrségnek sokkal határozottabban kell fellépni a magukat társadalmi szervezetek tagjaiként definiáló banditákkal szemben, írja az ua-reporter.com.

A megyei állami közigazgatás elnöke a megyei rendőrség vezetőihez intézett felhívásában arról ír, hogy a napokban az Ilosvai járási Kenézpatakon (Csornij Potik) magukat hazafiaknak nevező egyének megtámadták és csaknem agyonverték a település polgármesterét. Majd az ugyancsak ilosvai járási Bilkén fegyveres útonállók megállásra kényszerítettek két fát szállító tehergépkocsit. Megverték és kirabolták azok sofőrjeit, majd kényszerítették őket, hogy a rakományt szállítsák az egykori kolhoz raktárába. A rendőrök a négy útonállót előállították.

Egyikükről kiderült, hogy a Doszta társadalmi szervezet ilosvai járási vezére. A többi aktivista fején is vaj van: ketten súlyos bűncselekmények gyanúsítottjai, de a társai is megjárták már a börtönt.

Hennagyij Moszkal szerint semmilyen társadalmi szervezethez való tartozás nem lehet mentség a bűncselekmények elkövetői számára, nem mentesítheti őket a büntetőjogi felelősségre vonás alól. A megyevezető emlékeztetett a 2015 júliusában Munkácson történt tragikus eseményre, amikor magukat hazafiaknak mondó fegyveres banditák, a Pravij szektor félkatonai szervezet legényei terrorcselekményt követtek el, rendőrökre lőttek, gyilkoltak.