Visszalépésre próbálták rávenni a Julija Timosenkóval azonos családnevű jelöltet

Megvesztegetéssel megpróbálták rávenni Kijevben a Julija Timosenko Haza-párti vezetővel azonos családnevű jelöltet, hogy lépjen vissza a március végi ukrán elnökválasztáson való indulástól.

Az ukrán ügyészség által meggyanúsított két férfit – Tarasz Kosztancsukot és Olekszandr Iscsenkót – az illetékes kijevi bíróság csütörtökön, illetve pénteken előzetes letartóztatásba helyezte, s az óvadékot mindkettőjük esetében 4 millió hrivnyában, azaz mintegy 42,5 millió forintban állapította meg.

Jurij Lucenko főügyész csütörtökön közölte: a hatóságok két férfit vettek őrizetbe, akik ötmillió hrivnyát, azaz körülbelül 53 millió forintot akartak adni Jurij Timosenkónak, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. Az esetet néhány nappal megkörnyékezése után maga az elnökjelölt jelentette a hatóságoknak.
A gyanúsított Kosztancsuk ugyanakkor tagadta az ellene felhozott vádat. Története szerint Jurij Timosenko kért tőle pénzt, azt állítva, hogy valakik egy bírósági ügyben óvadékot tettek le helyette, és most megfenyegették, hogy ha sürgősen nem fizeti vissza ezt az összeget, akkor megölik. Kosztancsuk szavai szerint az egész megvesztegetési ügy az elnöki adminisztráció utasítására, a főügyész által végrehajtott provokáció.

Konsztancsuk a cenzor.NET szerint az Ukrajna Védői nevű párt vezetője, korábban harcolt ukrán oldalon a Donyec-medencei konfliktusban. Ő maga is próbált jelöltként elindulni az elnökválasztáson, de a Központi Választási Bizottság elutasította, mert programjában szerepelt a halálbüntetés visszaállítása, ami Ukrajnában alkotmányellenes.

Jurij Timosenko jelenleg parlamenti képviselő, aki 2014-ben a kisebbik kormánypárt, az Arszenyij Jacenyuk volt kormányfő vezette Népi Front jelöltjeként került a törvényhozásba. Idén januárban viszont fegyelmi okok miatt kizárták őt a frakcióból.
Julija Timosenko volt miniszterelnök, a Haza párt elnökjelöltje Jurij Timosenkót “technikai jelöltnek” nevezte, azaz olyanak, aki mögött nincs komoly támogatottság, indulásának egyetlen célja, hogy azonos családnevű ellenfelétől szavazatokat vigyen el.

A Központi Választási Bizottság pénteki közlése szerint a visszalépéseket követően jelenleg 39 jelölt van még versenyben. Február 8-án, amikor a testület hivatalosan lezárta a jelöltek regisztrálását a március 31-i elnökválasztásra, rekordszámú, 44 jelölt volt a listán.

A nemzetközi szervezetek megfigyelői pozitívan értékelték a választást
Kedvezően értékelték a nemzetközi szervezetek megfigyelői az ukrán választások vasárnap megtartott második fordulóját - mondta Giorgi Cereteli, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlésének elnöke, a szervezet rövid ...
Elolvasom
Részeredmény: 94,8 százalékos a feldolgozottság
Kárpátalján már 95 százalékos a feldolgozottság. A 8 órai állapot szerint a 69., 71.,72. és 73. választókerületben már be is fejezték, a 69.-ben 99 százaléknál tartanak, a 70-esben 78 százaléknál ...
Elolvasom
Több európai politikus is gratulált az új ukrán elnöknek
Több vezető európai politikus is gratulált vasárnap este Volodimir Zelenszkijnek, az ukrajnai elnökválasztás második fordulója várható győztesének. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetben fejezte ki jókívánságait. „Döntő nap ez ...
Elolvasom
Oroszország egyelőre nem fűz nagy reményeket Zelenszkij győzelméhez
Az ukrán elnökválasztásról közölt exit poll-adatok azt mutatják, hogy a választópolgárok a változásra voksoltak - jelentette ki Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes vasárnap éjjel a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva. "Most az ...
Elolvasom
Loading...
Forrás:

MTI