A budapesti ukrán nagykövet Magyarország segítségét kérte Kijev euroatlanti integrációjának gyorsításához

Az ukrán euroatlanti integrációs program megvalósításának segítését kérte Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövet a Benkő Tibor magyar védelmi miniszterrel folytatott tárgyaláson – számolt be a HVG.

A nagykövet beszámolója szerint a találkozón szó esett a két ország katonai együttműködésének a bővítéséről is, s a magyar miniszter megerősítette: Budapest baráti államként tekint Ukrajnára, és támogatja a szomszédos állam területi integritását és szuverenitását.

„Egy erős, nyugati orientáltságú és demokratikus Ukrajna léte közös érdek”

– idézte a nagykövet a magyar védelmi minisztert.

Budapest eddig – arra hivatkozva, hogy az Ukrajna által 2017-ben elfogadott oktatási törvény hátrányosan érinti a kárpátaljai magyar kisebbség jogait – fékezte Ukrajna NATO-integrációját.

Forrás:

HVG