Top10
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Félelmetes adatot közöltek az ukránok: kiderült, hogy elképesztő módon függenek Magyarországtól és Szlovákiától
- Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
- Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Partnerünk
Népszerű tartalom
Kárpátalján kampányolt az ukrán elnök
Kárpátaljára látogatott pénteken Petro Porosenko ukrán államfő, aki országos elnökválasztási kampánykörútja keretében hivatalos rendezvényeken vett részt és mondott beszédeket.
Az ukrán elnök délelőtt repülőgéppel érkezett Ungvárra, majd onnan kíséretével együtt – a kárpátaljai utak katasztrofális állapota miatt – helikopterrel szállították a Huszt melletti Vörös mezőre, ahol a tiszavirágéletű Kárpát-Ukrajna 1939-es kikiáltásának 80. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést.
Porosenko több száz olyan közigazgatási alkalmazott előtt mondott beszédet, akiket péntekre szabadságoltak és buszokkal szállítottak helyszínre.
Az államfő köszönetet mondott az egykori államkezdemény „hőseinek”, mert harcba szálltak – mint fogalmazott – „az öt évvel ezelőtti Majdan önvédelmi századaihoz hasonlóan” Ukrajna védelmében, annak „fantasztikus jövőjébe vetett hittel a szívükben”, amely hit – szerinte – minden akadály ellenére győzedelmeskedett.
Az elnök megköszönte a kárpátaljai katonáknak az „orosz agresszió” visszaverésében játszott szerepüket, különös tekintettel a munkácsi 128-as hegyivadász dandárra és a Karpatszka Szics Hősei elnevezésű kárpátaljai határőregységre. Az államfő 23 százalékos fizetésemelést helyezett kilátásba a kárpátaljai katonáknak.
A huszti megemlékezést követően Porosenko Ungváron, a Kárpátalja Megyei Regionális Fejlesztési Tanács ülésén elmondta, hogy
ma az országban minden feltétel adott az általános gyarapodáshoz, fejlődéshez és „Ukrajna demonstrálja a világnak kitartását és rendíthetetlenségét a kitűzött célok elérésében”.
Külön hangsúlyozta, hogy Ukrajnában jól halad a decentralizáció a területi integritás feltétlen betartásával és „bármiféle autonómia kikényszerítésének a feltétlen elutasításával, mivel Ukrajna unitárius állam”.
Az elnök „rekordösszegű” állami támogatást ígért Kárpátaljának az úthálózat javítására.
https://youtu.be/0H6zpKve5KQ
Petro Porosenko kora este elnökválasztási kampányrendezvényt tartott az Ungvár központjában található Petőfi téren, ahol emiatt nem tarthatta meg a helyi magyarság három évtized óta hagyományos március 15-i megemlékezését.
Az államfő beszédét – ahogy az elmúlt napokban Ukrajna több megyeszékhelyén is történt – tiltakozók bekiabálása zavarta meg. Az interneten közzétett videofelvételek tanúsága szerint a rendőrök két fiatal rendbontót emeltek ki és vezettek el a tömegből.
Петро Порошенко
За три роки в Закарпатській області введено в експлуатацію закладів дошкільної освіти на 1100 місць. У тому числі 6 новобудов на 410 місць. Найбільш промовисте – минулорічне відкриття школи у…
Fotó: MTI/Nemes János
[pt_view id=”39f2f8aoxs”]
- Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
- Ki kell deríteni, hogy mire mentek el az Ukrajnának szánt uniós pénzek
- Rakéták és drónok lelövéséről számolt be Ukrajna
- A kijevi városházáról üzemeltették Ukrajna történetének legnagyobb korrupciós hálózatát, Klicsko helyettesét is őrizetbe vették
- Kijevbe látogathat a héten Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, elsőként a Trump-kormányzatból
- Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
- Félelmetes adatot közöltek az ukránok: kiderült, hogy elképesztő módon függenek Magyarországtól és Szlovákiától
- Az oroszok 19 rakétát lőttek ki a poltavai gázkitermelő létesítményekre
- Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
- Lengyelországban az ukránok miatt nőtt ugrásszerűen a bűnözés
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Félelmetes adatot közöltek az ukránok: kiderült, hogy elképesztő módon függenek Magyarországtól és Szlovákiától
- Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
- Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
- Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
- A kijevi városházáról üzemeltették Ukrajna történetének legnagyobb korrupciós hálózatát, Klicsko helyettesét is őrizetbe vették
FRISS hírek
- Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
- Ki kell deríteni, hogy mire mentek el az Ukrajnának szánt uniós pénzek
- Rakéták és drónok lelövéséről számolt be Ukrajna
- A kijevi városházáról üzemeltették Ukrajna történetének legnagyobb korrupciós hálózatát, Klicsko helyettesét is őrizetbe vették
- Kijevbe látogathat a héten Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, elsőként a Trump-kormányzatból
- Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
- Félelmetes adatot közöltek az ukránok: kiderült, hogy elképesztő módon függenek Magyarországtól és Szlovákiától
- Az oroszok 19 rakétát lőttek ki a poltavai gázkitermelő létesítményekre
- Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
- Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
- Lengyelországban az ukránok miatt nőtt ugrásszerűen a bűnözés
- Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról