Tömeggyilkosság Új-Zélandon: legalább 40 emberrel végeztek mecsetekre támadó fegyveresek


Két mecsetnél összesen legalább 40 ember vesztette életét, és további mintegy 20 megsérül, amikor fegyveresek nyitottak tüzet az új-zélandi Christchurchben – írja a HVG.

Az első hírügynökségi jelentések szerint a szemtanúk az állították, egy katonai egyenruhába öltözött férfi belépett az egyik mecsetbe, majd több tucat lövést lehetett hallani, ezután embereket lehetett látni, amint kiszaladnak az utcára. Mások fekete ruhás tettesről beszéltek a BBC szerint. Ők azt látták, a gyilkos a férfiak imahelye felé tartott, ott kezdett el lövöldözni. Az új-zélandi rádió szerint a merénylet pillanatában mintegy 300 ember tartózkodott az imahelyen. Kiderült, hogy egy bangladesi krikettcsapat is a helyszínre tartott, de még nem szálltak le a buszról, így közülük senkinek sem esett baja. Nem sokkal ezután egy másik – viszonylag közel, néhány kilométerre lévő – christchurch-i mecsetben történt lövöldözésről is hírt adtak.

A várost azonnal zárlat alá vette a rendőrség, felszólították a lakosságot, hogy maradjon zárt helyen. Hamarosan bejelentették, hogy négy gyanúsítottat (három férfit és egy nőt) letartóztattak, városszerte több autóban pedig robbanószerkezeteket találtak. Az egyik tettesről kiderült, hogy ausztrál, így az ottani hatóságokat is bevonták az ügy felderítésébe. Ausztrália kormányfője később azt nyilatkozta: ez egy szélsőjobboldali támadás volt.

Erről az elkövetőről azonnal kiderült: élőben közvetítette a Facebookon a támadást. A rendőrség ezért azonnal felszólította a felhasználókat, hogy ne osszák meg a felvételeket. Az Otago Daily Times sem tette ezt meg, írásából kiderül azonban, hogy egy 17 perces közvetítésről van szó, amelyből kiderül: a támadók több fegyvert vitt magával az autójában, majd kiszállt a mecsetnék, és már az ajtóban gyilkolni kezdett. Többször újra is töltötte a fegyverét. Kitervelt akció volt, amelyről ő maga is posztolt a Facebookon, nem is titkolva kilétét. Az épület elhagyása után az utcán is tüzet nyitott, noha konkrét célpontja mintha nem lett volna. Ezt követően nagy sebességgel hajtott el a helyszínről.

Jacinda Arden új-zélandi kormányfő szerint ez az ország történelmének egyik legsötétebb napja. Egyben azt hangsúlyozta: az áldozatok, érintettek közül sokan bevándorlők, de Új-Zéland az ő hazájuk, “Ők mi vagyunk”:

Forrás:

HVG