Elkapták a magyar rendőrök a körözött volt RMDSZ-szenátort


A romániai magyar politikus, Olosz Gergely ellen korábban nemzetközi körözést adtak ki.

A magyar hatóságok letartóztatták a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátorát – adta hírül pénteken román rendőrségi forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség.

A román kereskedelmi hírügynökség úgy tudja, hogy március 13-án tartóztatták le Oloszt, aki ellen Románia nemzetközi körözést adott ki az év elején. A román sajtó ezután azt írta, hogy a Semjén Zsolttal egyébként jó kapcsolatot ápoló Olosz Budapesten lehet, de a külügy úgy tájékoztatott, nekik nincs információjuk a politikus hollétéről.

A hvg.hu kérdésére a magyar rendőrség így válaszolt:

Magyarországon elfogták a rendőrök a nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló O. Gergelyt 2019. március 13-án. Az illetékes bíróság a férfi ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét rendelte el, mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával ellenőrzi. Kiadatása ügyében a Fővárosi Törvényszék dönt.”

A volt politikust három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte december 20-án a román legfelsőbb bíróság, amely befolyással való üzérkedésben találta vétkesnek őt.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Olosz Gergely a 2012-es parlamenti választásokon az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amelyről az ellene megindult vizsgálat következtében 2013 májusában lemondott. Olosz Gergely 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

Forrás:

HVG