Porosenko stábja szerint túl késő az április 19-e a jelölti vitára

Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök stábja továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a stadionbeli jelölti vitát ellenfelével, Volodimir Zelenszkijjel tartsák meg április 14-én, április 19-én pedig még egyet a köztévében, ahogy azt a törvény előírja.

Oleh Medvegyev, Porosenko kampányszóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azzal érvelt, hogy a 19-i vita túl későn lenne, a másnapi kampánycsend miatt ugyanis az újságírók már nem tudnák értékelni a jelölteknek a vitán nyújtott teljesítményét. Az elnökválasztás második fordulóját április 21-én tartják.

“Így továbbra is marad Petro Porosenkónak az az álláspontja, hogy az első vitát április 14-én az Olimpiai Stadionban tartsák meg. Várni fogja Volodimir Zelenszkijt ezen a vitán”

– szögezte le a szóvivő.
Hozzátette, hogy április 19-én Porosenko a közszolgálati televízióba megy, mert ezt követeli meg az elnökválasztásról szóló törvény. “Nem kizárt, hogy Porosenko április 19-én el tud menni az Olimpiai Stadionba is, de csak akkor, ha hivatali teendői mellett ideje lesz rá” – jelentette ki Medvegyev.

Zelenszkij múlt szerdán bejelentette egy Facebookon közzétett videoüzenetben, hogy kész a nyilvános választási vitára Porosenkóval, de feltételeket szabott. Először is azt, hogy a vitát ne a köztévében, hanem a kijevi Olimpiai Stadionban rendezzék meg. Azóta már több üzenetváltás is volt közöttük az időpontot illetően.
Másik feltétele az volt, hogy essenek át alkohol- és drogteszten. Ezt Porosenko elfogadta, múlt pénteken mindketten – bár más-más klinikán – átestek a teszteken, és vérvizsgálatuk eredménye negatív lett.

A Központi Választási Bizottság (CVK) vasárnap hirdette ki az ukrajnai elnökválasztás március 31-én megtartott első fordulójának hivatalos végeredményét, ami alapján április 21-én második fordulót kell rendezni, mivel egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét. A második fordulóba a jogi végzettségű, humorista-producer Zelenszkij jutott be az első helyen a szavazatok több mint 30 százalékával, a második helyen pedig Porosenko kicsit kevesebb mint 16 százalékkal.

Az elnökválasztás összes híre egy helyen!!!!

Forrás:

MTI