Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Kik irányítják majd az adóhivatalt és a vámszolgálatot?

Ma, április 9-én dönt a bírálóbizottság arról, kik kerülhetnek az állami adóhivatal és a vámszolgálat vezetői székeiért versengők listájára, írja a tsn.ua.

A meghirdetett vezetői posztokra 14 személy nyújtott be pályázatot. A pályázat kiírásáról és a jelentkezőkről Olekszandr Vlaszov, az állami fiskális szolgálat megbízott vezetője tájékoztatta a médiát. Mint elmondta, a benyújtott dokumentumok alapján döntik el, végül kik lesznek érdemesek arra, hogy megmérkőzzenek a vezetői állásokért. Első körben a jelentkezők idegen nyelvből vizsgáznak, majd április 16 és 23 között jogszabályismeretből tesztelik tudásszintjüket, valamint helyzetmegoldási képességeikről is számot kell adniuk a pályázóknak.

A versenykiírás szerint nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri dönti majd el, kik érdemesek a meghirdetett pozíciók betöltésére.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com