A Karpatszka Szics felvonulása Ungváron

Mint arról korábban beszámoltunk, a Karpatszka Szics vasárnap tartotta meg a Radical Alliance nevű rendezvényüket.

Értesüléseink szerint a rendezvény csendesen, rendbontás nélkül ért véget.

A felvonulás Ungváron, a Zakarpattya szállójától indult, s feketébe öltözve bejárták Ungvár történelmi utcáit. A rendezvényre Magyarországról is érkeztek, a Légió Hungária tagjai is felbukkantak – a KISZó információi szerint. A felvonulás jelentős számú rendőri kíséret mellett zajlott.

A rendezvényük

az első lépés a testvéri kapcsolatok megerősítéséhez a kelet-európai nemzetekkel, különösen a magyarokkal, lengyelekkel és csehekkel

– közölték korábban.

A szervezetnél megjegyezték, nagyon ellenségesen viszonyul hozzájuk a sajtó és a közvélemény, ami abból fakadhat, hogy összekeverik őket egy másik csoportosulással.

Kárpáti Igaz Szó

A Karpatszka Szics felvonulása

képünk korábban készült