Erőszakos sorozással próbálkoztak

Herszonban erőszakkal próbálták besorozni a férfiakat, írja a korrespondent.net.

A helyi hajógyár bejáratánál próbáltak erőszakkal toborozni a herszoni hadkiegészítő dolgozói. Amint az a Facebook-ra felkerült videófelvételből is kiderül, katonák jelentek meg a gyár előtt néhány rendőr kíséretében, s bejelentették, hogy behívókat fognak átadni.

A reggel munkába induló fiatalemberektől megkérdezték, hány évesek és aki korban megfelelt, annak átnyújtottak egy meghívót és durván felszólították, hogy menjen velük. Aki erre nem volt hajlandó, erőszakkal próbálták kituszkolni az utcára. S történt mindez a rendőrség hallgatólagos beleegyezésével. A kiszemelt férfiak mellett a gyár többi munkása és a kapuőrök álltak ki.

Mint arról korábban írtunk, a Miniszteri Kabinet idén megemelte az április–június behívandó hadkötelesek létszámát 18 752-re.