Megkezdődött az idei legnagyobb lengyelországi NATO-hadgyakorlat

Tizennyolcezer katona részvételével megnyitották csütörtökön Lengyelországban a Dragon-19 kódnevű hadgyakorlatot, amely az idei év legnagyobb nemzetközi művelete a NATO keleti szárnyán – közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió, a TVP Info.

A június 25-ig tartó, védelmi jellegűnek bejelentett gyakorlat műveleti része szombaton kezdődik a nyugat-lengyelországi Drawsko gyakorlóterepen. A Lengyelország által kétévente megrendezett Dragon-19 keretében haditengerészeti műveleteket is gyakorolnak a Balti-tenger partjai mentén, valamint légi- és kibervédelmi képzést is végeznek.

A hadgyakorlaton 2500 katonai járművet vetnek be. Részt vesznek benne a lengyel katonák mellett a szövetséges alakulatok, köztük a Lengyelországba 2017-ben telepített NATO-egységek.

A lengyel és az amerikai elnök által szerdán Washingtonban aláírt, a lengyelországi amerikai katonai jelenlét megerősítéséről szóló nyilatkozat értelmében a mostani gyakorlat fő helyszínén, a Drawsko Pomorskie közelében létesített 35 ezer hektáros gyakorlóterepen hoznak majd létre amerikai tanácsadók segítségével közös lengyel-amerikai kiképzőközpontot.

Forrás:

MTI