A gyerekgyilkosnak volt kitől tanulni

Az odessza megyei Ivanovkában többszázan vettek végső búcsút a 12. életévében lévő Darja Lukjanenkótól, akit brutális kegyetlenséggel megerőszakolt, majd meggyilkolt egy 22 éves helybéli. A golos.ua szerint a gyilkosság gyanúsítottjának házát rendőrkordonnal vették körül, mert a hatóság a nép bosszújától tart.

A 11 éves kislány táncórára ment, amikor gyilkosa megtámadta. Megerőszakolta a kislányt, megfojtotta, majd a ruháit elégette a holttestet pedig egy gödörbe rejtette. A rendőrség és a település lakosai több százan kutattak utána, de csak az eltűnését követő hatodik nap találták meg Darja lecsupaszított és meggyalázott tetemét.

A portál értesülése szerint a 22 éves Mikola Taraszovnak, a brutális emberölés elkövetőjének volt kitől tanulni. Apja korábban éveket töltött rács mögött erőszakos nemi közösülésért. Az áldozat szomszédságában lakó fiatalember beismerő vallomást tett. Szerhij Knyazev a nemzeti rendőrség elnöke szerint a gyilkosságot Mikola szexuális indíttatásból követte el.

Forrás:

KH/glos.ua