Egymást érik a balesetek Kárpátalján

Egymástól függetlenül két autó is árokba csapódott, és a tetejére borult csütörtökön Kárpátalján – számolt be a Mukachevo.net.

Az egyik eset a Csap-Kijev főút téglási szakaszán történt. A baleset egyelőre tisztázatlan körülmények között következett be a falu elején, szemtanúk elmondása szerint a csodával határos módon a balesetben komolyabban senki nem sérült meg. Kész csoda, ugyanis a helyszíni felvételek alapján a piros személyautó totálkárosra tört.

A másik baleset Felsőveresmart (Nagykopány) közelében történt. Az előzetes információk szerint az autó vezetője a nedves úton elveszítette uralmát az autója felett, ezt követően árokba borult. A balesetben nem sérült meg senki, viszont az autó kiemeléséhez Nagyszőlősről kellett iderendelni a darut.

Forrás:

KH/Mukachevo