Ennyi maradt az egykori kettes iskolából Beregszászban

Augusztus 12-én az esti órákban érkezett a hír, hogy lángokban áll az egykori Beregszászi 2. Sz. Középiskola. Az egykori orosz tannyelvű középiskola épületét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 50 évre bérbe vette, hogy felújítsa és átépítse azt a szakképzési intézetének.

Nagyjából este 10 körül sikerült eloltani a tüzet. Az esetről így számolt be a beregszászi polgármester közösségi oldalán:

A tegnap sikerült megfékezni a lángokat az egykori Beregszászi 2. Sz. Középiskola tetőszerkezetén és a főbejárat mellett, a földszinten is. A tűz jelentős károkat okozott, ami miatt azonnali helyreállításra van szükség. Meg kell jegyezni, hogy az épületet 2018 októbere óta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bérli, s az objektum a jövőben is kimondottan oktatási célokra használható.

Jó dolog, hogy még Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tűzoltói is felajánlották, hogy szükség esetén részt vesznek az oltásban. Köszönetet mondunk a beregszászi, a derceni és a mezővári tűzoltóknak, akik operatív, összehangolt munkával megakadályozták a tűz terjedését, megfékezték a lángokat!

Önkormányzatunk mindenben segítséget nyújt ahhoz, hogy mihamarabb elkezdődjön a helyreállítás.

A képen a következők lehetnek: égbolt, felhő, fa, növény, ház, fű, túra/szabadtéri és természet

A képen a következők lehetnek: égbolt, fa, növény, túra/szabadtéri és természet

A képen a következők lehetnek: túra/szabadtéri

A képen a következők lehetnek: túra/szabadtéri

Forrás:

Facebook, képek: Babják Zoltán