Orosz rakétabaleset: 90 ember érintkezhetett a sugárfertőzött sérültekkel

A BBC Oroszországnak nyilatkozott két arhangelski orvos, akik részt vettek a sarkvidéki rakétabaleset sérültjeinek ellátásában. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, augusztus elején egy tengeri platformon elvégzett rakétakísérlet miatt ütött ki csütörtökön tűz és történt robbanás az Arhangelszk megyei Szeverodvinszk közelében. Szakértők szerint egy Burevesztnyik (Skyfall) atommeghajtású cirkálórakéta robbant fel, azonban ezt a Kreml nem erősítette meg – írja a 24.hu.

Azt azonban elismerték, hogy a tesztet végző Roszatom öt munkatársa életét vesztette, többen pedig megsérültek, illetve hogy a rakéta radioaktív anyagot tartalmazott.

A BBC Oroszországnak nyilatkozó két orvos szerint nem kaptak megfelelő védőfelszerelést és tájékoztatást, így attól tartanak, hogy a betegek ellátása közben őket is sugárfertőzés érte. Az orvosok szerint összesen hat sérültet kezeltek,

akikkel legalább 90 ember került kapcsolatba.

Szavaik szerint azért nyilatkoztak a BBC-nek, mert féltik az egészségüket és nem akarják, hogy a jövőben ismét előforduljon a biztonsági protokollok megsértése.

A lap szerint a rakétabalesetet és a sugárfertőzést övező orosz titkolózás hasonlóságokat mutat az 1986-os csernobili tragédiával.

Radioaktív felhőt észleltek Ukrajnában

A portál szerint a sugárszennyeződés kiterjedt az ország középső és délnyugati részére, valamint a Krím félszigetre. Lassina Zerbo, a nukleáris kísérletek átfogó tilalmáért küzdő nemzetközi szervezet, a CTBTO végrehajtó titkára közölte, hogy a felhő az oroszországi Szverdlovszki területen, augusztus 8-án nukleáris kísérlet közben felrobbant rakétából származik. A balesetben öten életüket vesztették.

Forrás:

24.hu