Óriási bírságot adna Magyarországnak az OLAF

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2018-as jelentése szerint a korábbi évekhez hasonlóan most sem szerepelt túl jól Magyarország.

A jelentés szerint az OLAF tavaly 9, európai uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos ügyet zárt le Magyarországon és ebből hét esetében valamilyen ajánlást is tett. A 2014 és 2018 között időszakban összesen 52, az OLAF által vizsgált magyar vonatkozású ügy zárult le és az EU által folyósított támogatások 3,84 százalékának visszafizetésére tett javaslatot, mert valamilyen okból arra jutottak, hogy azokat szabálytalanul használták fel. Az uniós átlag 0,45 százalék volt. Magyarországot itt egyedül Szlovákia tudta megközelíteni (2,29 százalékos visszafizetési javaslat), az összes többi ország esetében 0,5 százalék alatt maradt az arány – írja a 24.hu.

Így tűntek el milliók

Az OLAF ismertetett egy esettanulmányt is. Ezek szerint két, szoros kapcsolatban álló magyar cég az Európai Regionális Fejlesztési Alapból támogatást nyert szélessávú távközlési hálózat kiépítésére vidéken. A két projekt összértéke nagyjából 12 millió euró volt. A vizsgálat során kiderült, hogy a két nyertes pályázó a munkát teljes egészében ugyanannak az építőipari vállalkozásnak adták ki, amely aztán továbbszervezte a munkát egy bonyolult láncon keresztül egymással kapcsolatban álló cégeknek. A vizsgálat során az OLAF kiderítette, hogy ezt a céghálót arra használták, hogy 4,9 millió eurót egy másik tagországban létrehozott harmadik félen keresztül visszajuttassák a két eredeti kedvezményezett egyikéhez. Ezzel a kedvezményezettek mesterségesen emelték a projekt értékét, hogy több uniós pénzhez jussanak hozzá.

Az OLAF a nyomozást követően azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy 3,6 millió eurót fizettessenek vissza, a magyar hatóságokat pedig arra kérte, hogy indítsanak vizsgálatot.