Csökken a gáz ára

A hírt Andrij Herusz a parlament lakásgazdálkodási és energetikai bizottságának elnöke jelentette be, és közölte, hogy ezúttal 115 hrivnyával kell kevesebbet fizetniük a fogyasztóknak a földgáz ezer köbméteréért.

A tarifa mérséklése már a szeptemberi számlákra is vonatkozik.

Hozzátette, hogy ezáltal az utóbbi öt hónap során már 30 százalékkal csökkentették a lakossági gáz fogyasztói árát.

Kifejtette továbbá, hogy az új kormány egyik fő feladatának tartja a lakosság tehermentesítését oly módon, hogy emelik a hivatalos létminimum összegét és mérséklik a közműdíjakat.

Egyelőre fura az új kormány kommunikációja ez ügyben, ugyanis a miniszterelnök néhány napja még arról beszélt, hogy szerinte nem helyes, ha a kormány beleszól a lakossági gáz árának alakulásába.

Forrás:

KH/UNN