Lehallgatókészüléket találtak a Porosenko ellen eljárásokat folytató nyomozó iroda vezetőjének irodájában

Lehallgatókészüléket találtak a több kiemelt ügyben, köztük Petro Porosenko volt ukrán elnök ellen eljárásokat folytató Állami Nyomozó Iroda (DBR) vezetőjének, Roman Trubának az irodájában – adta hírül hétfőn több internetes portál.

A poloska felfedezését maga Truba hozta nyilvánosságra a múlt hét végén. Felvetette annak lehetőségét, hogy lehallgatása összefüggésben lehet a hivatala által politikusok ellen folytatott nyomozásokkal.

“Azon gondolkodom, vajon összefüggésben van-e ez egyes politikusokkal, akik rendszeresen rontanak be az irodámba, felháborodva az ellenük indított eljárások miatt. A felvételeken semmi érdekes nem lehet rólam, viszont a folyamatban lévő ügyekről, amelyeket megvitattunk a nyomozókkal, annál inkább” –

fogalmazott a tisztségviselő.

Később Anzselika Ivanova, a DBR szóvivője a 122 Ukrajina televízióban elmondta, hogy a poloskát véletlenül fedezte fel a szellőztetőben egy kollégájuk, aki szólt a többi munkatársának, majd riasztották a rendőrséget. Hozzátette, hogy a lehallgatóberendezéshez tartozó információs eszközök az épület tetőterében voltak beszerelve.

Szavai szerint nem tudják, ki, mikor,milyen körülmények között és miért szerelte be a lehallgatót, de egy biztos, hogy profi szakemberek végezték el a munkát.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy

Truba korábban többször kijelentette, maga is kíváncsi arra, honnan kap bizalmas információkat az irodája által folytatott nyomozásokról Andrij Portnov, az Oroszországba menekült Viktor Janukovics leváltott exelnök adminisztrációjának volt helyettes vezetője.

Portnov májusban tért vissza Ukrajnába, ezt követően tucatnyi feljelentést tett Porosenko ellen. Jelenleg a nyomozó hatóság legalább 13 ügyben folytat olyan eljárást, amelyekben a volt ukrán elnök érintett, ezek többségét Portnov feljelentései alapján indította meg. A DBR már több ízben hallgatta ki – egyelőre tanúként – Porosenkót.

A közelmúltban nem ez az első eset, hogy illegális lehallgatókészüléket találnak egy magas rangú rendvédelmi tisztségviselőnél: augusztus közepén az akkori főügyész, Jurij Lucenko egyik helyettesének, Anzsela Strizsevszkának az irodájában találtak poloskát. A főügyészség akkor az ukrán korrupcióellenes iroda, a NABU igazgatója, Artem Szitnik ellen indított vizsgálattal hozta összefüggésbe a törvénytelen lehallgatást. Szitnik ellen azért indított eljárást a főügyészség, mert a vagyonnyilatkozatából kihagyta egy luxusüdülésének a költségeit.

Forrás:

MTI