Lezuhant egy II. világháborús repülő, többen meghaltak (videó)

A B-17-es gép pilótája nem felszállás után jelezte, hogy problémáik vannak, és azonnal visszatér a repülőtérre. Ezután történt a tragédia.

Több halálos áldozata van a szerdán leszállás közben lezuhant második világháborús bombázó repülőgép katasztrófájának – jelentette be az amerikai légügyi hatóság (FAA) délutáni közleményében. A szerencsétlenség az amerikai Connecticut államban, a repülőtér kifutópályájánál történt. Sajtótájékoztatóján James Rovella helyi rendőrfőnök nem kívánt részleteket közölni sem a halottak számáról, sem pedig kilétükről. Úgy fogalmazott:

“az áldozatokat nagyon nehéz azonosítani, és nem akarunk tévedni”.

Legalább hat ember került kórházba a CNN szerint. A balesetben érintettek száma legalább 14: a gépen tíz utas és három fős személyzet volt, valamint megsérült egy reptéri alkalmazott. A gép a reptér jégtelenítő folyadékot tartalmazó tartályai egyikének ütközött neki, illetve az ehhez tartozó létesítménynek.

A helyszínről több képet és videót is megosztottak szemtanúk közösségi oldalakon, ezeken alig látszik több füstnél.

Dale Meeker – Small plane just crashed at Bradley Airport

Small plane just crashed at Bradley Airport

A légügyi hatóság közleménye szerint a repülőgép nem a hadsereg szolgálatában áll, polgári bejegyzésű és egy alapítvány működtette. Az alapítvány a Twitteren reagált a balesetre. Közölte, hogy a második világháborús repülővel turistáknak szerveznek programokat, amelyeknek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek belülről is egy háborús bombázóval.

Az amerikai légierő által a második világháborúban is használt B17-es típust 1936 és 1945 között gyártották, így akár 80 éves is lehetett a lezuhant gép. Annak ellenére, hogy vagy 12 ezer készült ilyenekből, mostanra nem egészen negyven maradt működésképes.

A gép pilótája nem sokkal a felszállás után jelezte, hogy problémák vannak, és azonnal visszatér a repülőtérre. A visszatéréskor történt a katasztrófa. A kórházba szállított sérültek egyike a kifutópályán tartózkodó repülőtéri alkalmazott.
A Bradley légikikötőt – amely polgári és katonai reptér – a baleset miatt lezárták, és megkezdődött a vizsgálat a körülmények feltárására. A repülőtér Hartfordhoz közel, Windsor Locks településen található.

Forrás:

MTI/Népszava.hu, Fotó: JONATHAN DANIEL / AFP / Getty Images