Zelenszkij nem tudott a hadisegély befagyasztásáról a Trumppal folytatott telefonbeszélgetésükkor

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem tudott az Ukrajnának szánt amerikai hadisegély befagyasztásáról, amikor júliusban telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, erről csak később értesült védelmi miniszterétől.

Az államfő ezt azon a “sajtómaratonnak” elnevezett kijevi eseményen mondta, amelyen egymást 8-10 fős csoportokban váltó újságírók kérdéseire válaszol. Az eseményre több mint 300 újságírót akkreditáltak.

Zelenszkij elmondta, hogy a hadisegély kérdését később felvetette Mike Pence alelnöknek, ezután Washington feloldotta a zárlatot, és még ki is egészítette a segélykeretet 140 millió dollárral.

Szavai szerint közelmúltbeli New York-i megbeszélésükön megkérte Trumpot, hogy a Fehér Ház változtasson retorikáján, és ne beszéljen úgy Ukrajnáról, mint olyan országról, ahol virágzik a korrupció.

A Donyec-medencei válsággal kapcsolatban Zelenszkij a háború befejezése érdekében szükségesnek nevezett egy kétoldalú találkozót Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de megjegyezte, hogy ez most még nem szerepel a napirenden.

Forrás:

MTI