Használt ruhának álcázták a márkás termékeket

Rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak a Lembergi Vámszolgálatnál, közli a golos.ua.

A Lembergi Vámszolgálat negyven munkatársánál tartott házkutatást az Állami Nyomozóhivatal. A hivatal igazgató-helyettese a sajtónak elmondta, a munkatársak otthonán kívül az ellenőrző ponton, a vámhivatalokon és azok vámkezelési osztályán is vizsgálódnak, ugyanis felfedték, hogy az EU-ból rendszeresen hamis iratokkal márkás ruházati cikkeket hoztak Ukrajnába.

Az így behozott tételek mindegyikének értéke megközelítette a 400 000 dollárt. Az előzetes nyomozás során kiderült, hogy az áru az előírt vámeljárásokat megkerülve jött be az országba. Mivel a márkás cikkeket használt ruhaként tüntették fel és emiatt nem fizettek érte vámilletéket, az állami költségvetés legalább egymillió hrivnyától esett el.

A termék akadálytalan bejutásához a vámtisztviselők biztosították a terepet.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com