Erdogan: Ankara nem állítja le északkelet-szíriai hadműveletét

Nem állítja le Törökország az Észak-Szíriában folyó hadműveletét, “bárki bármit is mondjon” – közölte az ország államfője pénteken Isztambulban, egy fogadáson.

Recep Tayyip Erdogan török elnök azt mondta, hogy Ankara “gyökerében oldja meg” a problémát.

“Már nem lépünk vissza”

– hangoztatta, hozzátéve, hogy a Törökország által terrorszervezetnek minősített Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia “déli irányban el fogja hagyni azt a területet, amelyet biztonsági övezetnek jelöltünk ki”.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport szerdán támadta meg a kurdokat Északkelet-Szíriában, állításuk szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. Ankara célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahova a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője, Jonathan Hoffman pénteken a török hadművelet leállítását szorgalmazta, mielőtt az helyrehozhatatlan következményekkel járna.

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön arra utasította az amerikai külügyminisztériumot, hogy próbáljon meg tűzszüneti megállapodást tető alá hozni Törökország és a szíriai kurdok között.

Ezt megelőzően Trump a Twitteren azt írta, hogy az Egyesült Államoknak három lehetősége van; több ezer katonát küld a térségbe és katonai úton tesz rendet, “keményen odacsap” pénzügyi úton és szankciókkal Törökországnak, vagy közvetítő szerepet vállal a törökök és a kurdok között egy megállapodás elérésében.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke már szerdán hangsúlyozta, hogy amennyiben Törökország nem vet véget az offenzívának, az Európai Unió nem fogja finanszírozni a harcok térségében tervezett biztonsági övezet létrehozását.

Amélie de Montchalin francia Európa-ügyi miniszter pénteken azt mondta, hogy a Törökország elleni esetleges szankciókról is egyeztetni fognak az EU jövő heti csúcstalálkozóján.

Erdogan csütörtökön azzal fenyegette meg Brüsszelt, hogy 3,6 millió szíriai menekültet zúdít Európára, ha az unió megszállásnak minősíti az észak-szíriai török hadműveletet.

Forrás:

MTI